jún 282009
 

Eddig ezek a képek érkeztek be, még két hétig (július 12-ig) várjuk a logóterveket, és azután szavazunk!

A képek feltölthetők itt, vagy várom e-mailben a g@zu.hu címre

A győztes logó váltja a szakosztály jelenlegi logóját, mert az véletlenül a horvátokéra hasonlít.

karikatura_logok

 

A pályázati kiírás itt tekinthető meg.

 

Információk a pályázatról itt olvashatók.

 

A pályázat honlapja itt megtekinthető.

 

Tisztelt Halász Úr!

Először is szeretném megnyugtatni, hogy sem most, sem a jövőben nem feledkezünk el a magyar karikaturistákról, annál is inkább, mert a vizuális humor világát éljük.
A Magyar Humor Napját minden évben más-más tematikával szeretnénk megrendezni; idén az “in memoriam pesti humor”, emlékezés a fővonal a hajdani híres írókra és komédiásokra a régi magyar filmeken keresztül, a pesti sztorik és a magyar kabaré.

A karikatúrákkal kapcsolatban pedig pont azt szerettük volna elkerülni, hogy “csendben elvan egy falon”… – ahogy Ön mondta.

Amikor a képi humorról szól majd ez a rendezvény – reméljük, hogy már a jövő évben – akkor egy igazi nagy felhajtást szeretnénk abból csapni. Az ötletelésbe szívesen bevonjuk Önt is, ha szeretné.
Annál is inkább, mert Pesti Vicc főszerkesztőként számtalan karikaturista barátra tetem szert. (Sajdik, szegény Leho és Hihi, Balázs-Piri, Barát, Krenner..stb)
Üdvözli: Kalmár Tibor

Kedves Kalmár Úr!

Köszönöm válaszát. Sajnos a régi nagy karikaturisták nem nagyon járnak már össze velünk, talán Dallos, Császár, Sajdik és Kaján Tibi bácsi a kivétel, akikkel időnként találkozhatunk. Tagjaink között van viszont a “fiatalabb” nemzedékből Marabu, Tettamanti Béla, Békési Joe, Fábry János, Gyöngy Kálmán és sokan, akiket a Várban, a Karikatúra Fesztivál zsűrizésekor láthatott. Bár nem kértek föl, de képviselnénk és a Humor Napjára beszerveznénk azokat a karikaturistákat is, akik nem tartoznak a MÚOSZ Szakosztályhoz, mint pl. a kitűnő karikaturista Szűcs Édua és mások.

Örülök, hogy számolnak velünk, természetesen szívesen részt vennénk minden előkészületi, ötletelési és kivitelezési munkában.

Nem szeretnék a többiek háta mögött szervezkedni, ezért remélem, hogy nem zavarja, hogy levelezésünket a Szakosztály blogjára is fölteszem.

Tisztelettel: Halász Géza

 

Az alábbi levelet küldtem el. Korábban decemberben volt Kalmár Tiborral levélvéltásunk, akkor azt válaszolta jelentkezésünkre, hogy örül nekünk, de egyelőre nem tud semmit az anyagi háttérről, mihelyt választ kap a Minisztériumtól, fog keresni. Sajnos én sem próbálkoztam újra…

Kedves Kalmár Úr!

Sajnálom, hogy kapcsolatfelvétel-próbálkozásom eredménytelen maradt. A MÚOSZ Karikaturista Szakosztály mintegy hatvan karikaturistája nevében kérem, hogy a jövőben ne feledkezzenek meg a Magyar Humor Napján a képi humorról sem, annál is inkább, mert minőségi, itthon és külföldön sok sikert arat, nem kér enni, csöndben elvan egy falon, és emelné az Önök rendezvényének is a fényét. Szívesen működnénk együtt Önökkel.

Minden továbbiban (és nem sértődötten) állunk rendelkezésükre.

Tisztelettel:

Halász Géza
szakosztály-elnök

jún 172009
 

notitled

Jövő héten szerdán (24-én) és csütörtökön (25-én) lesz a Humor Napja. Karinthy Frigyes ezeken a napokon született. Illetve ezek valamelyikén. Ezt pontosan senki sem tudja. Egy a lényeg, hogy ezen a két napon dőlni fog a jókedv és vidámság, csak győzzük rekeszizmokkal. Megnéztem a program hivatalos honlapját. Az nagyon feltűnő, hogy a vizuális, rajzi humor teljességgel hiányzik a palettáról. Mindannak ellenére, hogy rengeteg helyen (még köztereken, villamoson, trolin is) lehet majd egy jót röhögni, kacagni, heherészni, egy kicsit mégis szomorú vagyok a karikatúra hiánya miatt.

jún 152009
 

makinaMakina is arra a sorsra jutott, mint előzőleg Marabu. Bekerült a személyes Pantheonomba. Rajzai nekem nagyon bejönnek. Sikerült meghallgatnom a diplomavédését is. Ahogy mondta, sok évbe telt neki az, hogy eljusson arra a szintre ahol most tart, s – ahogy mások mondták – sok bátorság is kellett ahhoz, hogy így fejezze ki magát. Másoknak ez az érettség jó, ha életük delére megvalósul, nála ez igen korán kibontakozott.

Hajrá, így tovább!

jún 152009
 

marabu

A héten péntekig még látható Marabu kiállítása az Országgyűlési Biztosok Hivatalában, a földszinten. Róla még a megnyitó alkalmával készítettem ezt a rajzot. Joe egy pár hónapja felhívást intézett hozzánk, hogy rajzoljuk le egymást. Ennek a felkérésnek  csak Gergő felelt meg leginkább. Most én is próbálok szorgoskodni. Blogomon elindítottam egy sorozatot, ahol kedvenceimet fogom lerajzolni és ide is felteszem őket. Vigyázat! Idővel mindenki sorra kerül!

Pályázatfigyelő

Címkefelhő

Translate this Page