
143 iráni karikaturista írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben tudtul adják, hogy a választások tisztességtelen lebonyolítása ellen tiltakozásléppen nem vesznek részt a 9. Teheráni Karikatúra Biennálén. A karikaturisták kiállnak az igazságosság és a béke mellett, az erőszak ellen. Mi karikaturisták – írják – mindig nevettetni akartuk az embereket a fájdalom és elnyomás alatt, de hogyan lehetünk szó nélkül tanúi testvéreink legyilkolásának?
Az iráni karikaturisták jó karikaturisták. Az emlékezetes dán karikatúra ügy után még holokauszt-tagadó karikatúra pályázattal próbálták maguk mellé állítani a politikusok országuk karikaturistáit. A “fesztiválnak” igen gyenge volt a mezőnye. Most eleve megvonják minden támogatásukat a hatalomtól, ami egy demokratikus hagyományok nélküli országban nagy bátorság.
Úgy gondolom, hogy elismerésünket és szolidaritásunkat azzal fejezhetjük ki iráni kollégáink iránt, (véletlen szóvicc volt, bocs.) hogy mi sem veszünk részt ezen a pályázaton.
Aghamimagha (Mohsen Zarifian) rajza
Legutóbbi hozzászólások