Öt éve halt meg. Személyesen nem ismertem, egy közös kiállítás hozott össze vele, vagyis inkább emlékével és műveivel. Ez a katalógus a kiállításra készült. Parasztbabám c. online kötete pedig itt olvasható. Örülök, hogy Vili eszünkbe juttatta!
Örömmel tájékoztatlak, hogy a „Kultúrák párbeszéde”, XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál válogatása, 2009. október 23-tól, az USA-ban, St. Louis-ban, a Városi Egyetemen lesz látható. A válogatást a együttműködő partnerünk, a Thomas Jefferson School állította össze.
Ezt megelőzően, több amerikai városban, várhatóan New York-ban, New Brunswick-ban és Los Angeles-ben lesz virtuális kiállítás, azaz jómagam tartok előadást a Magyar Kultúra Alapítvány tevékenységéről, amelynek során valamennyi hazai és határon túli magyar karikaturista alkotását levetítem.
Üdvözlettel: Szilvi
A pályázatok leadásának határideje: 2009. november 30.
Szervezők: varsói Karikatúra Múzeum és a Chopin 2010 – Chopin emlékévet szervező iroda.
További részletek itt.
Azt hiszem, jól sikerült a kiállítás, meleg napsütésben tíztől hatig folyamatosan voltak nézők, sok kolléga is megfordult hosszabb-rövidebb időre, nagyon jó volt találkozni, sörözni, beszélgetni.
Az eseményekről Békési Joe is tudósít a blogján.

Puszta Péter képsorozata
Bocsánat kollégák, ha túl hevesen reagáltam a csíkszeredai rajzoló másolatára. Ilyen gyakran előfordul a pályakezdőknél. Azon kaptam fel a vizet, hogy meg sem nézte kit másol. Pusztai Pálnak, a Jucikák egykori alkotójának emlékére hivatkozva Puszta Péter rajzot klónozni már csak azért is tiszteletlenség és felelőtlenség, mert Péter barátunk él és alkot Németországban.
Egy képet is mellékelek a honlapjáról, csakhogy tisztán lássunk
Szeptember 11-12-13-án szabadtéri karikatúra kiállítás nyílt Baján, a Szentháromság téren, a Grassalkovich palota előtt.
Hazai és a környező országokbéli karikaturisták küldték el munkáikat a II. Bajai Borfesztiválra. A hivatal előtt felállított paravánokon a szürettel, az újborral, a kultúrált borfogyasztással, egyszóval a borral kapcsolatos rajzokat állítottak ki a szervezők. A karikatúrák szerelmesei Bohner Ferenc (Giddy), Boros Ferenc, Ferter János (Nani), Földes Vilmos, dr. Halász Géza, Halter András, Láris Roland, Léphaft Pál, Kelemen István, Para István, Prihoda Judit, Rák Béla, Szabó László Róbert (Marabu), Tatai Tibor és Weisz Béla munkái tekinthették meg. A kiállításról a helyi újság, a Bácskai Napló és a megyei napilap, a Petőfi Népe is beszámolt.
A sikeren felbuzdulva és a hagyományt folytatva, jóvőre ismét tervezünk kiállítást. A kiállításon részt vett kollégák segítségét köszönöm.
Üdvözlettel: Kelemen István,
a kiállítás szervezője

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere megnyitja kiállításunkat
Bezárt nagyvázsonyi kiállításunk, ma vissza is jönnek a képeink, hogy időben odaérhessenek az Andrássy útra.
Évekig nagy sikerrel rendezték meg Kapolcson és környékén a Völgyfesztivált, ennek része volt Nagyvázsonyban a Völgytornác, mely a Kinizsi-hagyományok szellemében a harcművészet és a humor témakörökben szerveződött. Kinizsi házi humoristája Mujkó volt, aki később Mátyás király udvari bolondjaként vált “történelmi személyiséggé” – az ő emlékére bolondozik itt a Duma Színház és a Showder Klub, és állítunk ki mi is immár második éve.

Tavaly az Autómentes napon a KOKSZ-műhely kiállításán készült a kép. Mintegy ötvenezer ember sétált végig az Andrássy úton, igazi vásári hangulatban, színészek, zenészek, iparművészek műsoraival, kirakodásával.
Szeptember 19-én lehetőséget kapunk, hogy megmutassuk magunkat. Összes eddigi kiállításunkon nem jártak annyian, amennyien itt lesznek. A hangulathoz hozzátartozik az is, hogy a művészek találkoznak a közönségükkel. Nem csak a nézőknek élmény a kiállítás, nekünk is élmény lesz látni az ő érdeklődésüket, a mi sikerünket.
A helyszín az Írók Könyvesboltja előtti rész. Lesz pár székünk, asztalunk, kocsma is van a közelben, gyertek el, üljetek le egy-két órára!


Legutóbbi hozzászólások