dec 152009
 

Ismét moderált lesz a blog, egyelőre magam végzem a gyomlálást. Az utóbbi pár hét személyeskedő, kicsinyes, útálkozó, sunyi bejegyzéseit (a válaszokkal és viszontválaszokkal együtt) levettem a lapról. Nem vált be a parttalan demokrácia. Várni akartam ezzel a “cenzúrával” a közös elhatározásig, de sok levelet és telefonhívást kaptam tőletek, amelyek felbátorítottak most erre. Vannak, akik már rég nem posztolnak nálunk, van, aki most határozta el, éppen az utóbbi “vita” miatt. Volt már moderálva, de több tagunk javasolta jóhiszeműen az elhagyását azzal, hogy el fog ez csendesedni, csak győz a józanság…
Nem tudom, mennyire leszek résen, de igyekszem a továbbiakban újra őrködni azon, hogy ez a blog a szakma értékes és hasznos fóruma legyen. Volt már így. Ne legyen egyetlen szélsőség szócsöve sem. Karikaturistaként és MÚOSZ-szakosztályként is van felelősségünk az újságíró szakma iránt. Kérlek benneteket, akik abbahagytátok, hogy térjetek vissza, írjátok le mindazt, ami a szakmát valóban érdekli! Legyünk újra együtt. Remélem, egyetértünk!

Dec 17-én este ezt a körlevelet küldtem el a karikaturistáknak:
Magam is nehéz szívvel vettem le az inkriminált hozzászólásokat, de több levél érkezett, többek között Császártól, Jelenszky Lacitól, Békési Joe-tól, akik határozottan azt a demokratikus (liberális) blogot kívánják folytatni, ami eddig volt. (Érveiket olvashattátok.) Többen voltak bizonytalanok. Ezért nem érzem úgy, hogy jogom lenne levenni a többeknek nem tetsző posztokat sem. Ha szavazással eldöntjük blogunk házirendjét, véglegesíthetünk valamilyen normális megoldást. Gondolni kell persze arra is, hogy egy dolog a vélemény szabadsága, más dolog a becsületbe gázolás, ami könnyen kerülhet bíróságra. Ezt is végig kell gondolnunk.

Tehát ma visszahelyezem a levett posztokat.
Megnézhetjük magunkat!

  15 Responses to “Közkívánatra – moderálva”

  1. Kedves Géza!

    Maximálisan egyetértek – szomorúnak tartom, hogy szükség volt itt erre a lépésre, de nyilvánvalóan elkerülhetetlen volt. Nagyon bízom benne, hogy a szakma hiányzó 80-90%-a is visszatalál majd ahogy Zsoldos kolléga is megjelent újra. :)
    Jó lenne, ha ez a blog ismét büszkén vállalható lenne. Jó lenne, ha bátran arcukat és nevüket adhatnák hozzá a karikatúra olyan kiváló mesterei, mint Kaján, Sajdik… Jó lenne újra együtt látni a többieket, akiket én személyesen is nagyon hiányolok. Édua, Makina, Varga Zsófi, Császár, Jelenszky, Gyöngy, Joe, CZKI, Szmodis, Pápai, Jokó, és mindenki más, akit így hirtelen kifelejtettem, de sok-sok éve, évtizede a magyar karikatúra értékes és meghatározó alakjai, és mind nagyon hiányoznak innen, és akik nélkül ez a blog sem lehet az, aminek lennie kell…

    Itt az idő újra összegyűlni.

  2. Bocsika,de mi az,hogy moderál??–PL: a bálnás rajzommal mi volt a gond???–káromkodtak a bálnák??miért kellet kitörölni???–csak azért mert figyelve a világot egy rajzoló is tiltakozik,hogy lássa ország,világ is,hogy milyen az emberiség,1 része?—A rajzomban semmi rossz nem volt!!Sőőőt!!!—–Senkit nem mocskolt.——–Ezért ez a moderálás már most meg is dőlt——-Pártatlan leszel Kedves Géza!— ÜDV T-BOY!

  3. Az internet ma még egy rossz kocsma. Mindenféle népek név nélkül ( nagy ritkán névvel) beordítozzák frusztrált baromságaikat a cyber térbe. Nem várható el mindenkitől, akinek van billentyűje, hogy tisztába legyen az etikai kódex-el. Elég lenne, ha tudna tízig számolni.
    Mondanék még mást is, de 1…2…3…….wick

  4. Kedves Tamás (T-boy)!

    A bálnás rajzod nem azért került le, mert a bálnák ellensége vagyok. Azért került le, mert ez a blog szakmai fórumunk, a karikatúráról szól, nem pedig az emberiség egyéb más ügyeiről. Ugyanígy nem várunk karikatúrát (vagy plakátrajzot) a magzatok, vagy az esőerdők védelmében, esetleg az atomerőművek ellen. Ezért kértem korábban, hogy a komcsik és a liberálisok jellemzését is mellőzzük – akár van, aki egyetért, akár nem.
    Olvasd el figyelmesen a moderálási alapelveket, melyeket többekkel együtt elfogadtunk, ennek is az első pontját – ez is választ ad kérdésedre.

  5. Általánosságban:
    Én azt tartanám szerencsésnek, ha a saját rajzait mindenki azoknál a lapoknál közölné inkább, amelyeknél egyébként is publikál. Akinek nincs ilyen lehetősége, bátran indítson saját blogot. (Jobbra, a Blogroll rovatban épp ilyen blogok listája látható.) Aki tehát ezekre kíváncsi, innen is könnyen odatalál, és ha a szerző szeretné, véleményezhet is adott munkákat.

    A konkrét esetre vonatkozóan:
    T-Boy beküldött rajzai és hozzászólásai alapján néha úgy éreztem, maga is szívesen megpróbálkozna a karikatúra szakmával. Ennek ellenére kifejezetten rossz belépőnek tartom, hogy megnyilvánulásaiban következetesen inzultált számos olyan közismert, elismert és általános megbecsülésnek örvendő karikaturistát (rajtuk keresztül természetesen egy egész szakmai közösséget, méghozzá ennek a szakmának a hivatalos blogján), akiktől jócskán lenne mit tanulnia, mindenféle tekintetben.
    Ezek után a helyében azon sem lepődnék meg, ha a későbbiekben egyáltalán nem lenne joga itt akár rajzokkal, akár véleményekkel megjelenni.

  6. Bekiabálás az oldalvonalon túlról:
    Miután megismertem T-Boy szövegét, utánanéztem a rajzainak, mert kíváncsi voltam, mit tud még.
    Meglepetés ért.
    Kérdésem: Ha valaki ilyen nagyszerűen rajzol és ilyen könnyedén bánik a színekkel (lásd például a Merre tartunk? c. rajzot vagy a portrékat), az miért dumál, miért nem rajzol?
    (Fra T’taa)

  7. Jönnek mennek a levelek moderálás ügyben.
    Moderálni kell, kollégák! De nem másnak. Mindenki moderálja saját magát. Régi vita ez a neten.
    Már Voltaire (antik blogger) is megmondta: “nem értek egyet a véleményeddel, de mindent megteszek azért, hogy elmondhasd”
    Aki hülyeséget ír, magát égeti.
    :-)
    joe

  8. Nagyon érdekes helyzet alakult itt ki, ezért gondoltam, megyek és elmesélem Ralph Waldo Emersonnak, hátha ad valami príma tanácsot, tekintettel arra, hogy hasonló cipőben jártak ő és Henry David Thoreau, mint mostanában a karikaturisták. Némi szenteskedés után ilyeneket mondott: A jó modor apró áldozatokból épül fel, meg azt, hogy az ember nem más, mint amit egész nap gondolt. Mikor azt mondtam neki, hogy ezzel nem sokra lehet menni, hiszen itt indulatok vannak, még azt préselte ki magából, hogy mit akarok, az élet nem fenékig tejföl, és hogy semmi sem hozhat békét magunknak, csak mi magunk. Aztán elment sétálni, de még visszaszólt, hogy moderáld magad!

  9. NA IT VAGYOK MEGIN KITARTÁSS!!!!!—LABI TESVÉR—-AKINEK MEGMONTAM HOGY MINDIIIIIGGGGGG IGAZA VAN NEKI AMIT MEG MONTAM!!!—MOST ÉS MINDDD ÖRÖKÉ NEKI IGAZAVAN NEKI—DE ESZT HIÁBA MAGYAR-ÁZOM—ÉÉRTED??? MAGYAR!!!!-ÁZAM EZEKNEK IT HÁT NINCS AZ AGYAKBA KULTÚÚÚÚÚÚÚÚÚRA—-VAGY AZTSETUDJA MI AZ— AZ AGYAKBA NINCS—GONDOLOM HOGY EZÉR NEM LLÁTJÁK HOGY KI AZAKI IGAZÁN TEHETCSÉG HOGY LEGALÁÁÁÁÁBBBB TUDNA RAJZOLNI VAGY VALAMI—SZÉTNE NÉZT A VILÁGBA HOGY AHOLLL LÁTNÁ HOGY AKOR MÁS VAN!!!EZT CSINÁLJA HOGHY AZ AGYAKBA MÁG MINDÍÍÍÍÍÍÍÍÍG DEMOKRATIZZMUS VAN–MEG LIBERÁÁÁÁÁLIS–HÁÁÁHHHa!!!—–HA MINKET IDE NEM KIVÁNNAK ÉN AZÉR KIVÁNLAKTESVÉR!!!NA CSÓKOLOKMINDENKIT!!!!!!!! MERT CSAK MINDENKIT SZERETEK SENKIT NEM!!!!—-NAKITARTÁS!!!PÁÁÁÁ

  10. TE OLYAN VAGY,MINT A NEVED??–DE ÉN TOVÁBB FEJLESZTEM–B—DY IDIOT——-ENNYI ÁLNÉVEN AZÉRT NEM KÜNEEE!!!

  11. Idióta Nyilas Testvér !

    Már vártunk Téged. Lokátorunkon megjelentél Te a Provokátor ! Mondanivalódat nehéz kicsontozni, de megpróbálom. Ne fonj a szarból ostort és ne csattints vele….mert a képedbe vágódik , mint Botond búzogánya…az a fránya…tudod a fránya…..többit tudod. Siess Lutz Gizihez ( Szálasiné ) , mert 11 órától már szedi a kapupénzt a XIII. Fürt Sándor utcában. Itt volt házmester…Tartsatok ki az erkélyen…..

  12. Kedves Fra T’taa!

    Hihetetlen, hogy Te kiket ismersz ? Elszégyellem magam. Még a nevüket sem hallottam….bevallom, már Micsurinnál elakadtam. Nem tudtam feldolgozni a halálát. A biciklit keresztezte a gyorsvonattal. A vonat győzött.
    Napok óta nyaggat egy rokonod Pros T’ata. Vár téged és spajszerodat, ha van , az urológián. Ezzel nem lehet játszani, azonnal jelentkezz nála. Kis szappan és fogkefe és indíts. Ne mondjam kétszer…hallod ! Most is matyizol és a Gold tévét nézed. Minek ? Kinek ? Hozasd magad rendben és akkor egy fasza gyerök lehetsz….

  13. Megmondom öszíntén most kezd hasonlítani a rovat a szellemes emberek, művészek oldalára. Mindenki kidúzzogta magát. Szabadom áramolhat a geg zuhatag…utánunk a viccözön…..Rajta halászok kis nemesek gyöngyhalászok, csak úgy sziporkázom, de sz.r be is fejezem….

  14. Elárulok egy nagy t i i t k o t ! Itthon ülök a gép előtt és megkeresnek a munkák. Nem kell az általatok körbelihegett szerkesztőségeket járni. A jó meló megtalál. Most jött egy rajz felkérés 15.000 Ft a vége / rajz. Szeretnétek tudni , mi ? Hogy melyik lap? Majd pont Nektek árulom el, mi ? Nos kivételt teszek ,annyira nem tartok Tőled a Dedós könyv szerzőjétől nagy Marabu, hogy ide írom “City” a neve és nagyon búlvár lap lesz. De Te kevés leszel oda, mert Bajnait és Mestereházyt is le kell nekik rajzolni és erre a nagy M a r a b ú képtelen. Be kár most elvihetted volna köszönetlenül is ezt a munkát is. Majd küldök tisztelet példányt: ha jövőre nem én nyerem a pályázatokat, akkor nincs Isten ! ….

  15. ÜDV DLUHO MAESTRO!!! –KÖNYÖRGÖM–EZEKNEK–SEMMIT NE MONDJ–NEKED MIKOR SEGÍTENEK???—-TE MINT MAKACS ALAPÍTÓ–BOSS—EZUTÁN ELŐSZÖR A MAKACSOKAL BESZÉLD MEG–ÉS UTÁNA IS–A MI KÖREINKET KELL ERŐSÍTENI–VAGY HAGYD ELVESZNI–INKÁBB DOBD A KUKÁBA–ÉRTEEED??—CSAK EMLÉKEZZ MENNYIRE SEGÍTŐKÉSZ MINDENKI FELÉD–IMÁDNAK–ÉS TE MÉG MELÓT KÍNÁLSZ????—F E L E J T Ő————ÜDV T-BOY