De azért jó kis cirkusz, mi? Mindenféle dolgok történnek – addig is…

Hali: stalker

* Ebben a “kis szakmában” – amely az igazi karikatúra lényegéből következően szembe kéne lépjen mindenféle hatalommal, külsőséggel és látszattal – a hatalom vagy a formális tekintély hajhászása kifejezetten őrültségre vall, kiváltképp, ha eme “tekintély” jobb híján fikciókra hivatkozik: képzelt fölfedezettekre, nem létező szervezőkészségre, kitalált titulusokra, sikernek maszkírozott kudarcokra, “majdnem Oscar-díjas” ismerősökre és így tovább. Mindez túl azon, hogy vicces, a hülyék számára hihető, a finnyálkodóknak viszolyogtató, vagy a gyengébb idegzetűeknek akár ijesztő is lehet – szóval jó indikátor… Összességében mégis veszélyes, mert ezt a kis szakmát – ami nem igazán a karikatúráról, hanem inkább a karikatúra látszatairól szól – így is szét lehet zilálni, vagy “csak” lejáratni…

B.Ú.É.K.! Nagy Laci

Azt hiszem, a legtöbbünk számára nyilvánvaló, hogy a hazai karikatúraszakma nagyon komoly válságban van. Ennek legalább tucatnyi, rajtunk kívülálló oka mellett (publikálási és kiállítási lehetőségek masszív csökkenése, a karikatúra kultúrájának, presztízsének egyértelmű hanyatlása, az évről évre egyre alacsonyabb, megalázó díjazás, visszhangtalanság, kritikai vákuum, stb.) sajnos legalább ilyen súlyos ok a szakmai érték- és érdekvédelem teljes hiánya.
Nyilvánvalóan szükség van egy erős, összefogó szakmai szervezetre, amely alkalmas lenne a karikatúra értékeinek, hagyományainak következetes védelmére, érdekeinek képviseletére. Azt gondolom, a MÚOSZ által megtestesített hagyományok, az általa kínált keretek, illetve a szövetség rangja szilárd alapot biztosítanának mindehhez. Nem véletlen a feltételes mód.

Az elmúlt hónapokban (kívülről és belülről) nagyon sokan illették jogos kritikával a karikaturista szakosztályt amiatt, hogy nem tölti be a neki szánt funkciót. A szakmai munka háttérbe szorult, a szakosztály nyilvános megszólalásait, megjelenéseit (ahogy az itt, a blogon látható) legalább másfél éve a mérhetetlenül primitív személyeskedés, az intézményesült “trollkodás” határozza meg. Számunkra persze nyilvánvaló, kívülről viszont egyáltalán nem látszik, hogy ez a szellemiség és stílus nem úgy általában a magyar karikaturisták sajátja, hanem egy-két tagtárs teljesen tudatos munkája, részben a szakosztály, részben a szakma szétzilálására és megalázására.
Ez nagyrészt sajnos sikerült. Ha ma valaki kíváncsi a hazai sajtókarikatúra hétköznapjaira, az interneten rákeresve elsők között erre a blogra fog eljutni. Legyen akár érdeklődő olvasó, kíváncsi lapszerkesztő, potenciális megrendelő: számára a szakmánkat az a nehezen vállalható tartalom jelenti majd, amit itt talál. Az a néhány tagtárs, akik a blogot, a szakosztályt ilyenné tették, valószínűleg fel sem fogják, milyen mérhetetlenül súlyos és helyrehozhatatlan károkat okoztak az egész magyar karikatúraszakmának. (Mellesleg önmaguknak is – az internet ugyanis nem felejt.)
A trollkodás kezelése csak technikai kérdés. Ha betartjuk (betartatjuk) a blog házirendjét, könnyen megállítható – a blog szerkesztőjeként igyekszem is rendet tartani, amennyire lehetséges. Ez azonban csak tüneti kezelés. Az igazi gond sajnos nem elsősorban a bloggal, hanem magával a szakosztállyal van: érdemi és színvonalas, közös munkát csak akkor tudunk végezni, ha legalább (a MÚOSZ által is deklarált) alapelvekben mindannyian egyetértünk.

Joe nem az első kiváló és elismert kolléga, aki kimondva vagy kimondatlanul, de a fentiek miatt vonult vissza a szakmai közélettől. Előtte is sokan tettek már így. A szakosztály korábbi elnökeként viszont az ő távozása már több mint figyelmeztetés. Nem folytathatjuk így. Januártól (kapcsolódva a MÚOSZ megújulásához) az egész szakosztályban komoly változások várhatóak. A tisztújítás és az új alapszabály kidolgozása jó alapot kínál a szakosztály megújításához, ezen keresztül pedig az értelmes szakmai munkához. Bízom benne, hogy addigra a régi, értékes tagok – köztük Joe is – visszatérnek majd, ahogy a passzivitásba vonult többség is felébred végre. Szükség van rájuk.

Ami a “Best OFF, vagy amit akartok” c. – többek által vitatott, de még többek véleményével egyező – bejegyzésemet illeti, a megnyitón elmondtam a véleményem a dialektikus ítélet lényegéről. Ezúttal a kedvedért idézem a feltételes (!) állítás, a tagadás és a szintézis “szentháromságából” a tagadás részt: “De nem akarok keménykedni, mert az ÉRDEKtelenségnek, a lélektelen generálzaftnak, az értékzavarnak és a dilettantizmusnak – vagy csak a szakelméleti, ábrázolástechnikai, technikai stb. ismeretek hiányának? – száz jó oka van (pontosabban: száz rossz); és nemcsak belső, szakmai okokról van szó, hanem a belső okokat meghatározó külsőkről, országosakról, ‘ezerévesekről’ is…” (A gyengébbek kedvéért: az ÉRDEKtelenség szóban az ÉRDEK tudatosan kiemelt, ami arra utal, hogy a kontraszelektív publicisztikában senki se ÉRDEKelt a minőségi munkában, hanem inkább a Csajbók néni típusú hülye megélhetési viccek szakmányszerű termelésében. Az “ezeréves” szó pedig Ady “ezeréves szándékára” is utalt – ami már Adynál is ambivalens, mert jelenthet ezer éve halogatott, de ezer éve fel nem adott célokat is. Und so weiter…)

Feltételeztem azt is, hogy a sajtóba integrált karikatúra általános és honi problémáit a szakma ismeri, mert ezeket az elmúlt évek, évtizedek szakmai összejövetelein és “háttérbeszélgetésein” már ronggyá elemeztük. Az elemzések nyomán értelmes, működőképes gyakorlati válaszok is adódtak. Ilyen volt pl. a Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál első négy kiállítása, vagy a sajtókarikatúra tényleges értékeit is képviselő KOKSZ Műhely megalakulása és jónéhány villanása: a VALÓSÁGBAN (!) sikeres itthoni és külföldi kiállítások, a kollegialitás nyilvános demonstrálása, a rokon képzőművészeti kifejezésmódokkal való kölcsönhatások tudatos vállalása, a mesterek és a mesterség tisztelete stb. Értelmes gyakorlati válasz volt a minőségi (!) sajtókarikatúrát és szatirikus grafikát menedzselő kArton Galéria – Karikatúra és Képregény Múzeum létrejötte is. Ami a sajtókarikaturista szakosztályt illeti, itt az alapító tagság heterogenitása, a liberális működési szabályzat és ezek okán néhány kolléga nemtelen nyomulása szinte lehetetlenné tette az értelmes válaszokat… Ennek ellenére itt is történtek kísérletek.

Ilyen volt a Logodi utcai műhelyalapítási kísérlet (Nemes Zoli alternatív-exkluzív próbálkozása), a Best of kiállítássorozat létrehozása, a szakmai blog beindítása, a Kétfilléres-díj gründolása stb. Két éve a Gézával kidolgoztuk egy Karikatúra Akadémia néven működő előadássorozat tervét témakörökkel (szakesztétikával, szaktörténettel, szaktechnikával stb.), programokkal, előadókkal és háttérkiállításokkal; – nemcsak a szakma, hanem műv.történész hallgatók, (szak)újságírók, fiatal képzőművészek, galériások, képeszerkesztők stb. számára is. (Sajnos a MÚOSZ-nak nemhogy a teljes projektre nem volt pénze, de végül a félnapos szümpoziummá zömített változatra se. A tervet nem adtuk föl, dolgozunk rajta.)

A jelzésértékű (!) kritikámat fenntartom, már csak azért is, mert egy alapos – nemkülönben fájdalmas – elemzés és egy átgondolt esztétikai ítélet nyomán zanzásítottam (ti. egy blogbejegyzésről van szó). A stílusról annyit, hogy egyrészt: karikaturista vagyok, nem gyógypedagógus vagy tánc- és illemtanár; másrészt: adekvát volt… (Ezen érdemes eltünődni.) Végül: az a három év, amit ebben a szakmában eltöltöttél, vagy kevés volt, vagy az (érték)orientációd lehetett túlságosan egyirányú… Meglátjuk.

BUKÉ és üdv: stalker

Addig is boldog(abb) új évet mindenkinek! Nagy Laci