Az alábbi rövid szöveget egy képregény kiadvány számára berheltem. Minthogy Sajdik Ferencről szól, aki formálisan a szakosztályunk tagja, és mert akadhat egy-két olyan kolléga, akit érdekelhet, közzéteszem itt is.

A XX. századi esztéták a stílus meghatározásakor gyakran hivatkoztak Buffonnak arra a híres aforizmájára, mely szerint “A stílus az ember”, és bár nem volt ez mindíg így, és ma sincs feltétlenül (sőt!), a “hír” igaz: az alkotó személyisége megjelenhet a műveiben, többé-kevésbé meghatározva a tartalmat és a formát, a kompozíciót és az arányokat, olykor egyéni nyomot hagyva a technikán is… Így akaratlanul is feldereng az alkotó világnézete, a gondolkozásmódja, az értékvilága és a jelleme; a szókban, a vonalakban vagy ecsetnyomokban kvázi “pszicho-szeizmografikusan” reflektálódnak a sajátos érzelmek és indulatok, de még a zenei interpretációkban is fölsejlik az előadó személyisége – stílusa. Feltéve persze, hogy nem fedik el az obligát – a “piac” által elvárt – trendek és irányzatok, a formakultuszok- és divatok, a játékos formainkognitók és stílusreminiszcenciák, vagy ami rosszabb: a gátlástalanul “átvett”, mert korábban már bevált stílusok.

Sajdik Ferenc munkáinak jelentős része “külső intenciók” erőterében: a publicisztika és az alkalmazott művészetek világában jött létre – ott, ahol mindig is inkább erénynek, vagy legalábbis bocsánatos bűnnek számított a szatócs mentalitás, a szervilizmus és a személytelenség, – ahol az alkotói autonómia és a művekben megjelenő személyiség mindig is valamiféle fogyatékosságnak számított. Mindezek ellenére – ellenében? – Sajdik karikatúrái, illusztrációi, rajzfilmjei és képregényei egy autonóm alkotó közvetlen, természetes megnyilvánulásai, ha úgy tetszik: tárgyiasulásai. Olyannyira, hogy aki ismeri, magától értetődőnek tartja a témáit és a formavilágát, a figuráinak sajátos arányait és dinamikáját, meg persze a humorát, mert mindez éppúgy ő maga, mint ahogy a hangja, a nézése, vagy a járása; – de magától értetődőnek tartja az is, aki csak a munkáit ismeri. Ezért is szeretik annyian a rajzait, ha úgy tetszik: őt magát. A titok nyitja a műveiben (is) megjelenő  K e d v e s s é g  lehet; egy halkszavú, az orra alatt örökké somolygó férfiember – vagy ahogy egy humorista kollégája jellemezte: egy “kortalan férfitündér” – természetes, közvetlen kedvessége, amiben mindenki szívesen szemléli a jobbik énjét és az őt körülvevő világ emberibb felét.

A képregény – és ezen belül a néhány képkockából álló comic strip – nem tartozik a munkásságának “fő csapásirányához”. Ritkán rajzolt képregényt, inkább csak akkor, ha egy-egy comicsba kívánkozó ötletet sajnált kidobni, vagy ha olyan szerzőpárral (humorista kollégával) dolgozhatott, aki a kedvére való, vállalható témát kínált. Sajnos ezekből a közös munkákból csak ritkán született olyan átütő hatású képregény, mint pl. a “Virsli”. Mégis, volt egy kivételesen sikeres képregényrajzoló korszaka: a felszabadultabb, közvetlenebb és életszerűbb Buksi képtörténetek évekig tartó ciklusa. Ezek a 60-as évek második felében, a Ludas Matyiban hetente megjelent kis comicsok nemcsak a képregényrajzolói munkásságának kiemelkedő darabjai, de a személyes életének is egy fontos korszakát dokumentálták, ti. a 3-6 éves címszereplő(nő) szemlátomást nagy szeretettel megrajzolt “kalandjait” a saját hasonló korú kislányainak ténykedései ihlették.

Szép számmal vannak olyan képregényrajzolók, akiknek a stílusát, vagy inkább a stílust helyettesítő ábrázolástechnikai modorát és az eszközrendszerét alapvetően a “műfaj sajátosságai” határozzák meg; és olyanok, akik visszafogottan használva a “műfaj” eszközeit, a saját, korábban már kialakult, természetes stílusukban rajzolnak képregényt – is. Sajdik a képregényt, akárcsak a publicisztikai karikatúrát, az animációt, a festészetet, vagy a kisplasztikát csupán kifejezésmódnak tekinti a téma (egy gondolat, egy ötlet, vagy egy humoros történet) legkézenfekvőbb megjelenítési módját keresve, így a képregényei is inkább tűnnek Sajdik műveknek, mintsem “képregényszerű” képregényeknek. Sajdik világában a képregény eszközrendszerét maga alá rendeli – elfedi – a stílus, és ezzel kölcsönhatásban a karikatúra alkotói módszere. Ez így van jól, ha valódi stílusról (valódi emberről) és valódi karikatúráról van szó…

Utószó

Sajdik Ferenc a 90-es években fokozatosan visszavonult – a “termelésből”. Azóta azzal foglalkozik, amivel mindig is szeretett volna: szabadon fest gyönyörűséges, kedvesen humoros városképeket, ismert vagy csak ismerős utcákat és tereket jövő-menő, mitmaholó emberekkel, meg persze madarakkal, kutyákkal és macskákkal (akik olykor szintén emberek), mintha önmagának…, noha szerencsénkre nem. Az elmúlt húsz évben készült közel ötszáz festményében kiteljesült a stílusa, a maga nemében tökéletes formai és technikai harmóniába oldva mindazt, ami a köznapi létünkben különálló részletek zűrzavaros, aránytalan és összefüggéstelen halmazának látszik: az időt és a teret, a részeket és az egészet, az ember világát és a természetét…

stalker

A hg.hu-interjú itt olvasható.

Kedves kollégák,

tekintettel a helyzetre és a többség kívánságára, a februári “tisztújítással” egyidejűleg újra kell gondoljuk a szakosztály hatékonyabb működésének feltételeit és lehetőségeit. Mindenekelőtt választ kell adjunk arra a kérdésre, hogy a továbbiakban is valamiféle átjáróházszerű, parttalan “gyűjtő szakosztályként” működjünk, vagy a sajtókarikatúra reprezentáns (!) szakmai érték- és érdekképviseleti szerveződéseként? A szakosztály megújításának fontos összetevője egy új, a korábbinál feszesebb és szakszerűbb, több konkrétumot tartalmazó SZMSZ (Szervezeti Működési Szabályzat).

Szeretnénk, ha ennek létrehozásában minden tag részt venne – legalább ötletekkel, javaslatokkal, vagy észrevételekkel. Ezeket legkésőbb 2012. febr. 5-ig a szakosztály megújítását kezdeményező tisztségviselők, valamint az SZMSZ megalkotásában közreműködő tagok következő e-címeire küldjétek: halaszgeza@vnet.hu, fabryjanos@freemail.hu, halterand@gmail.com, nemes@greenforest.hu, cs.tamas@karton.hu

(stalker)

Bár ezt a cimkét én berheltem, a megnyitó pontos helye és időpontja számomra is rejtély – sőt, egyelőre a Béla számára is -, de ha jan. 25 és márc. 5. között valaki épp arrafelé sörözik, beugorhat…

Jan. 18. Közben meglettek a hiányzó adatok. Cím: Rytířská 25 – 27 110 00 Praha 1; Nyitvatartás: pondělí – čtvrtek 10 – 18 hodin, pátek  10 – 14 hodin (hétfőtől csütörtökig 10-től 18 óráig, pénteken 10-től 14 óráig).

Jan. 22. Az e-cimkét kicseréltem egy cseh nyelvűre. Viccesebb, és jobb a tipográfiája is.

Jan. 23. Végül a megnyitó időpontja: jan. 25. (szerda), 18 óra.

Jókai Mór három vicclapot is alapít, amelyekben a Bach-rendszert figurázza ki. A dualizmus során egyre-másra alakulnak a szatirikus élclapok. A kormánypárti Borsszem Jankó, az ellenzéki Bolond Miksa és a katolikus Herkó Páter hol ötletes poénnal, hol maró gúnnyal kritizálja korát. A fanyar irónia mellett megjelenő durva élcelődés senkit nem kímél. Kakas Márton, Tallérossy Zebulon, Mokány Berci, Mihaszna András és a többiek – élclapok Ferenc József korában.

Vendégek:
Buzinkay Géza sajtótörténész, Eszterházy Károly Főiskola
Csorba László főigazgató, Magyar Nemzeti Múzeum

Videó a hírTV-ről itt.

Ennek a pár hónapja a Facebookra buherált kis e-firkának – ha úgy tetszik: Ps etüdnek – a szövege annakidején még az volt, hogy “Rend a lelke mindennek!” Eme kolosszális Igazság a blondelnél is súlyosabb (nyugtalanítóbb?) hangulatú keretben, fettelt Frakturral “szedve” és sarkosan-feszesen tördelve akkor egy Általánosra utalt, míg ezt a mostani, kongeniális szöveget a blogunk egyik sajátos hozzászólásából “kölcsönöztem”, merthogy komoly intenció ez is. Azt javaslom, hogy ez legyen a szakosztályunk jelmondata 2012-ben. (stalker)

Mindenkinek boldog karácsonyt és új évet kívánok!

Kedves kollégák, ahogy a tegnapi bejegyzéséből, vagy a tegnap esti bejelentésemből értesülhettetek, Békési Joe kollégánk kilépett a szakosztályból.

Nem örülök a döntésének, mert a társaság egyik alapító tagjáról, jóideig sikeres elnökéről, és azon kollégák egyikéről van szó, akik szakmailag is a topon vannak; de nem örülök azért sem, mert a szakosztály át-, vagy újraszervezésében számítottunk rá. Másrészt viszont ezzel a szerencsétlen (ki)lépéssel nem akármilyen örömet okozott azoknak, akik módszeresen (!) próbálták (próbálják) tönkretenni néhány kolléga szakmai és emberi hitelét; köztük a Gézáét, a Zoliét, a Marabuét, végül az övét; – egészében véve a társaság szakmai munkáját.

Ahogy az néhány hozzászólásból kitűnik, a támadások (hazugságok, rágalmak, mocskolódások és önreklámozó nyomulások) következtében előállt vitákat páran “személyeskedésnek”, kicsinyes marakodásnak élik meg, közös nevezőre hozva a támadókat a megtámadottakkal. Minthogy jónéhány megtámadott kolléga korábban már “félreállt” – és most Békési Joe is -, talán már világosan látható, hogy nem erről van szó… Abban nem vagyok biztos, hogy eme “békéltetők” világosan akarják látni a helyzetet, ezért írtam az egyik utolsó hozzászólásomban, hogy “nincsenek illúzióim”. Annak ellenére nincsenek, hogy ennek a támadásnak a módszerességét a tegnap esti megnyitó kéretlen záró “cirkusza”: B-toy kolléga műsora is bizonyította.

Szar a helyzet. A szakosztály számos kombattáns tagja már eddig is “félreállt”; a kiállítások szakmai színvonala – ezért is – egyre inkább kritikán aluli (ezt a véleményemet – amivel nem vagyok egyedül – fenntartom); a blogunkat “politizáló”, mocskolódó és rothasztó beszólások árasztják el, egyenként hátbatámadva azokat, akik ezért a szakmáért tettek vagy tehetnek valamit. Joe kilépését követően fölvetődött, hogy a példáját követve többen is kilépünk – így a szakosztály elnöke is -, de ezt a lépést taktikai okokból el kellett vessük, óhatatlanul “lesen hagyva” a sorból kilépett barátunkat, mindazonáltal remélve, hogy az átszervezett és megújult szakosztályba visszatér.

Ahogy a történések fényében (árnyékában) és a szakmai “háttérbeszélgetések” során mára már egyértelmű: a megújulás nehezen képzelhető el néhány hátramozdítóval, mindenekelőtt a szakmából már többször keresztül-kasul kizárt Bruhó kollégával és a jobboldali “felfedezettjeivel” – azokkal, akik ezt a szart a háttérből évek óta keverték. A helyzet világos: neki(k) az is jó, ha ez a társaság “csak” szarul működik, de még jobb, ha ennek okán, és néhány további kolléga kiüldözésével végképp “lenyúlhatóvá” silányul. Akkor pedig explicite, hivatalosan is ő lesz – ők lesznek – a Szakma. (Ez így működik – ilyen egyszerű.)

Végül, minthogy ők a magyar karikaturisták, az ilyenformán “szingalézzé” vált kollégáknak kellemes tépelődést és boldog, mindenféle megújulásban bővelkedő új évet kívánok. (stalker)