A szakosztály tagjai

 
Bacsa Gergely

Nevem Bacsa Gergely.1975.május 2-án születtem Salgótarjánban.1998-tól autodidakta módon próbálom még a mai napig is elsajátítani eme szakma csínját-bínját. 2000-es évtől számos újságba jelentek meg rajzaim.Az igazi áttörés 2005-ben történt amikor is a Füles újsághoz kerültem.Olyan megtiszteltetés ért,hogy két Éven keresztül én készíthettem hétről-hétre a címlapra a Füles emblematikus figuráját.Számos nemzetközi ill.hazai versenyen teszem próbára a „tudásomat”. Díjaim:2004Humour&Vigne /Franciaország/ Diploma 2004A.L.E.X. /Szlovákia/ I.Hely 2006UCGE /Törökorstág/ Különdíj 2006Golden Helmet /Szerbia/ II.Hely 2008FÜLES !Magyarország/ Aranyceruza-díj 2010Fülek /Szlovákia/ Különdíj 2010Ez Van /Magyarország/ I.Hely A Toonpool csapat tagjaként számos rajzom volt látható a berlini metróba.

15 Photos

Bojcsuk Iván

1968 óta publikálok különböző napi-, heti- és havilapokban. Készítettem újsághirdetéseket, könyvborítókat, emblémákat, kiállítási standokat, kirakatokat, alúljáró-vitrineket, hírlaprajzokat és illusztrációkat. Tagja vagyok a MUOSZ Karikatúrista Szakosztályának, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és a KOKSZ-Műhelynek. Publikációk: Magyar Hírlap, Magyar Ijúság, Népszava, Népszabadság, Rakéta, Új Tükör, ÉS, Magyar Nemzet, DigitART, Napút, Nagyítás.

17 Photos

Császár Tamás

17 éves koromtól pár évig szabadúszó sajtókarikaturista voltam, majd 68-tól néhány évig a Ludas Matyi c. szatirikus hetilap munkatársa. Később reklámgrafikával, kiadványok és könyvborítók tervezésével, valamint fotózással, de mindenekelőtt a karikatúra szakelméletével foglalkoztam, miközben alkalmanként továbbra is publikáltam úgynevezett karikatúrákat. 86-tól vagyok tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének. 1990-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezett Nemzetközi Karikatúra Fesztivál és Kiállítás művészeti igazgatója voltam, - 96-ban a Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál alapítója, illetve néhány évig szervezője és művészeti vezetője. 2001-től a kArton Galéria és Múzeum szerkesztő munkatársaként részt vettem a Magyar Virtuális Karikatúra Múzeum létrehozásában, majd művészeti tanácsadóként és szervezőként az első Országos Gyermek Karikatúra Kiállítás megrendezésében. 2002-től vagyok a legjobb magyar karikaturisták és szatirikus képzőművészek részvételével létrejött KOKSZ (KOrtárs Karikatúra és SZatíra) Műhely tagja.

14 Photos

 	  Dallos Jenő

Dallos Jenő április 13-án, pénteken szü­letett, éjfél előtt fél órával, a Kos jegyé­ben. A bölcsek szerint az ilyen gyermek vagy szerencsés lesz vagy bolond. Ő a szerencse mellett döntött, karikaturista lett, foglalkozását tekintve humorista. Ugyanakkor "udvari bolond", aki fricskát mutat minden visszaélésnek, durvaságnak, nemtelenségnek, szomorúságnak, talán még a halálnak is. 1967 óta tagja a Magyar Újságírók Szövetségének. Mint rajzoló művész 1970-1990-ig belső munkatársa volt a Ludas Matyi szatirikus vicclapnak. 1974-től tagja volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának és a Képző- és Iparművészek Szövetségének, illetve azok utódszervezeteinek. 1974-1990-jg a karikatúra szakosztály vezetőségi tagja: 1990-1993-ig az Új Ludas alapító tagja és belső munka­társa. 1991-1992: az Új Pesti Izé alapító tagja, 1993-1996: az Úritök alapító tagja és munkatársa, 1x93: a Kakas alapító tagja, 1996-1997: a Pesti Vicc alapító tagja, 1997-től az Üzleti 7 munkatársa. 1993-2002: a Szabad Föld karikaturistája, belső munkatársa; 1996-2001: a Mai Nap munkatársa. Nemzetközi karikatúra-kiállításokon 33 díjat nyert. Ezek közül 1970: montreali világkiállítás: III. díj;~1972: Novi Sad: I. díj, 1972: Sarajevo: I. díj, 1974: Marostica (Olaszország): nagydíj, 1981: Tokió: Kiváló Művész Díj, 1982: Nairobi: az SOS című album elnyerte a Karikatúra Albumok Díját (UNEP-díj), 1985: Gabrovo: a Humor és Szatíra Ház díja és számos különdíj. Magyar díjak: 1983: I. Országos Karikatúra Biennále, Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács Díja, 1983: Nívó-díj, Hírlapkiadó Vállalat, 1985: II. Országos Karikatúra Biennále, SZOT-díj, 1987: Országos Karikatúra Biennále, Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és Képzőművészeti Lektorátus Nagydíj. 1998: I!. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál, Magyar Kultúra Alapítvány-díj, 1999: Magyar Sajtópáholy, az év karikaturistája. 1999: VII. Karikatúra Művészeti Fesztivál, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Díja.

12 Photos

Diós Magda

Pályám kezdete óta Egerben élek és dolgozom. Eleinte reklámgrafikusként tevékenykedtem majd képeslapokat és gyermekkifestőket terveztem, rajzoltam. Kb. 10 általános iskolai kötelező olvasmányt dolgoztam fel gyerekkártya formájában. Rajzoltam gyermekújságoknak, illusztráltam mesekönyvet, verseskötetet, irodalmi kiadványokat. Karikatúrázni 1995-ben kezdtem. Rajzoltam a Ludas Matyi a Börtönújság az Egriport, Heves m.-i Nap az Egri Krónika, Premier lapoknak az Agria TV-nek. Karikatúrázásom kezdetétől tagja vagyok a MUOSZ Karikatúrista Szakosztályának. Festményeimmel, grafikáimmal, karikatúráimmal ma is szerepelek hazai és nemzetközi kiállításokon. Díjak: 1999. Városi Polgármesterek Országos Randevúján Közönségdíj 2004. Városi Polgármesterek Országos Randevúján Közönségdíj 2006. XI. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál III. díj

12 Photos

Dluhopolszky László

Budapesten születtem 1951.04.20-án. Érettségi után 1970-ben a Kossuth Nyomda cinkográfusa voltam, amikor megjelent első karikatúrám a Magyar Ifjúságban. Felfedezőm és éveken át mentorom, a kitűnő grafikus : Mikulka Gyula volt. Ebben az évben megalapítottuk a Fiatal Karikaturisták Klubját, amelynek két évig titkára voltam. Első rajzom külföldön a német PARDON magazinban jelent meg.( 1972 ) Négy évvel később felvételt nyertem a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába. Egyúttal a Pénzügyi és Számviteli Főiskola grafikusaként dolgoztam. Számos sorozatot, rajzot készítettem a Rakéta Regényújságnak és a Képes Sportnak is. 1979 decemberében - tíz évi szabad úszás után -egy pályázatot megnyerve a NÉPSZAVA karikaturistája lettem. Egy évtizeden át a Népszavát színesítettem bel- és külpolitikai rajzaimmal. 1987-ben, tízezer induló közül, a tokiói Youmiuri Shinbun napilap pályázatán" Excellence díjat" nyertem. Ezzel a nemzetközi sikerrel megnőtt keresettségem és egy év múlva már az Új Szabad Száj alapító szerkesztőjeként valósítottam meg szakmai álmaimat. 1990-ben Magyarország vezető vicclapja, a Ludas Matyi hetilap főszerkesztőjének neveztek ki. Négy év múlva a Hírlapkiadó Vállalat megszüntette -a 49 éves - hungaricumot. 1996-97-ig az Esti Hírlap míg 1997-2000-ig a Napi Magyarország karikaturistája voltam. Utána két évig a Kis Újság TV magazinját szerkesztettem, ahol karikatúra rovatom volt. További két évig állandó közreműködőjeként vettem részt az MTV 1-en Balázs Fecó " Évszakok " című könnyűzenei műsorában. 2004-ben az akkor induló " Reggel " című napilap rajzolója voltam 2005-ös megszűnéséig. Több mint tizenöt éve járok rendezvényekre, portré-karikatúrát rajzolni és tíz éve készítek lányommal művészi sziluetteket.Ezt a régóta nem alkalmazott technikát én élesztettem fel csipke rózsika álmából. A Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének- és a Magyarországi Lengyel Alkotók Fórumának tagja vagyok. Eddig tíz művészeti díjat nyertem itthon és külföldön.

12 Photos

Földes Vilmos

Földes Vilmos 1942-ben született Esztergomban. Jelenleg is itt él családjával: két felnőtt gyermekével és négy unokájával. A vándorlás (turistáskodás) az utóbbi években vált az egyik kedvenc időtöltésévé. Bár egész eddigi életében is a hely- változtatás volt meghatározó: ez főleg iskolák végzésében és különféle munkakörök ellátásában nyilvánult meg. Aktív időszaka a pedagógusképzésben zárult, 2009-ben vonult nyugdíjba mint vizuális nevelési tanszékvezető. Rajzaival az idősebb nemzedék a Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin, Néphadsereg, Igaz Szó, Pajtás, Ludas Matyi, Új Ludas, Pesti Vicc, Füles c. lapokban találkozhatott. Számos bel- és külföldi karikatúra kiállításon szerepelt, melyeken díjakat is nyert. Jelenleg is rajzol, karikatúrák mellett könyvillusztrációkkal foglalkozik.

1 Photos

Gáspár Imre

1967 óta jelennek meg karikatúráim a sajtóban, a könyvkiadásban és most már a világhálón is. Az elsô rajzaim nyomdásztanuló koromban az Ifjú Nyomdászban jelentek meg, az utolsók a Képes Sport tavalyi és korábbi számaiban. Évekig dolgoztam a Ludas Matyinak és a Fülesnek is, elsôsorban portrékarikaturistaként. Huszonöt fölé emelkedett könyvillusztrációim száma is. Legismertebb munkám Winkler Gábor négykötetes operakalauzának zeneszerzô portréi. Idén egy újabb zenei lexikon zeneszerzôinek portré karakterrajzain dolgozom, 2011 tavaszán remélhetôleg ez is a zenerajongók kezében lesz. Számtalan egyéni és csoportos kiállításon vettem részt az elmúlt évtizedek alatt, díjat viszont eddig csak külföldön nyertem. A mellékelt rajzokat mostani, új karikatúráimból válogattam.

13 Photos

Halász Géza

Halász Géza (1947) nyugdíjas közgazdász és könyvkiadó, a Közgáz Információrendszerek Tanszékének oktatója. A karikatúra eleinte csak hobby, ma ez az egyetlen fizető elfoglaltsága. Elsősorban számítógépes grafikákat készít. * Első publikációk 1967-től a Közgazdász c. egyetemi lapban * 2003-tól a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjának állandó rajzolója * 2007-től a Tiara Magazin internetes portál Virtuális humor rovatának dolgozik * 2002 óta a MÚOSZ Karikaturista Szakosztály elnöke * 2002 óta alapító tagja a KOKSZ-műhelynek * 1989: A gép is ember - nemzetközi számítógépes karikatúra kiállítás (Budapest) 1. díj * 2006: @rc óriásplakát kiállítás 1. díj * 2009: World Pres Cartoon (Sintra) 2. díj a geg kategóriában * 2009: különdíj a tolentinói karikatúra biennálén. honlapja: http://zu.hu * blogja: http://masreszt.blog.hu

12 Photos

Halter András

Halter András (1974) restaurátor, grafikus, karikaturista. * Első publikációk 1990- és 91-ben a bajai Déli Szél Magazinnál jelentek meg. * 1992-2001 Vaisnava szerzetesként és teológusként tevékenykedik a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők közösségében. * 2004-2009 Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) Festő-restaurátor diploma. * 2005- 2010 MKE Vizuális nevelőtanár diploma. * 2007 óta tagja a MÚOSZ Karikatúra Szakosztályának. 2008 óta titkár. * 2009-től a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában publikál rövid képregényeket. * 2007-ben alapítója az Amrita Művészeti Csoportnak. * 2008 XII. Karikatúra Művészeti Fesztivál, Budapest. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium különdíja. * 2010 I. Füleki nemzetközi karikatúra pályázat és kiállítás. I. díj

12 Photos

Jelenszky László

1947-ben született Alagon. 1967-től publikál karikatúrákat; 89-ig számos fővárosi, vidéki és külföldi lapnál külsőzött, majd a Ludas Matyi, a Pesti Veréb és a Veszett Veréb c. szatirikus lapok belső munkatársa volt. Szakmai tanulmányokat a Gutenberg Művészeti Szabadiskolában, a Ganz Művészeti Körben és a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán folytatott, – speciális szakirányú tanulmányokat 72 és 76 között a Fiatal Karikaturisták Stúdiójában. A karikatúra mellett szatirikus festészettel és animációval is foglalkozik. Tagja a MAOE-nek, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének és a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályának. Nemzetközi díjak: Moszkvai Nemzetközi Karikatúra Kiállítás (III. Dij, 1974); Bordigherai Nemzeközi Karikatúra Kiállítás (Ezüst Pálma, 1976); az Európa Tanács Nagydíja (1976); Bordigherai Nemzetközi Karikatúra Kiállítás (Különdij, 1978); Skopjei Nemzetköközi Karikatúra Kiállítás (III. díj, 1978); Skopjei Nemzetközi Karikatúra Kiállítás (II. díj, 1979; Nagydíj, 1980); Budapesti Nemzetközi Karikatúra Fesztivál (III. díj, 1990); Tokyói Nemzetközi Karikatúra Kiállítás (a Yomiuri Shinbun különdíja, 1992). Hazai díjak: Nyíregyházi Karikatúra Biennálé (a Városi Tanács díja, 1985); Kaposvári Országos Karikatúra Kiállítás (II. díj, 1994; I. díj, 1995); I. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál (MAOE-díj és Szakmai Díj, 1997); Váci Országos Karikatúra Kiállítás (I. díj, 1997); II. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál (MAOE-díj, 1998); Jankó János Díj (1998); III. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál (MKA Díj, 1999); Szegedi Országos Karikatúra Kiállítás (I. díj, 1999); Brenner Díj (1999); IV. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál (MÚOSZ-díj, 2000); GANG kiállítás (Közönségdíj, 2000); Budapesti Országos Karikatúra Kiállítás (III. díj, 2001).

16 Photos

Kaján Tibor

Kaján (Kalász) Tibor Miskolcon született 1921-ben. 1945-től 62-ig a Ludas Matyi rajzolója, majd a Tükör (később Új Tükör) c. hetilap karikaturista-illusztrátora 1998-ig; közben más lapok (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Népszabadság stb.) szerződéses, ill. állandó külső munkatársa. Szakmai díjak és kitüntetések: Munkácsi-díj (1953, 1968), Érdemes művész díj (1975), Kiváló művész díj (1988), Pulitzer-emlékdíj (1992), Aranytoll (1994), Opus-díj (1996). Emellett számos pályázat és kiállítás díjazottja. Állami kitüntetések: Magyar Köztársaság Tiszti Érdemrendje, Magyar Művészetért díj (2002), Pro Kultura Urbis (2003), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2004) Főbb hazai kiállításai: Petőfi Irodalmi Múzeum és szegedi Móra Ferenc Múzeum (1974); Tatai Művelődési Központ, Veszprémi Művelődési Központ és Miskolci Nehézipari Egyetem (1975); Szombathelyi Tanárképző Főiskola, Fészek Klub (1979); Kaposvári Tanárképző Főiskola (1980); Komáromi Művelődési Központ (1981); Dorottya utcai Kiállítóterem (1982); Miskolci Galéria és budapesti Városvédők Székháza (1996); szegedi Kass Galéria (1997); Magyar Kultúra Alapítvány (2001); Petőfi Irodalmi Múzeum (2002); Spinoza Ház (2003). Főbb külföldi kiállításai: bécsi Collegium Hungaricum (1980); Antibes-i Kiállítóterem (1983); londoni Sárközi Galéria, Kölni Városháza (1987); Bonni Városháza, Bielefeldi Városháza (1987); Jeruzsálem (1995); Strasbourg (2001). Főbb külföldi kollektív kiállítások és pályázatok, ahol rendszeresen indult és számos díjat nyert: Montreal, Bordighera, Tolentino, Berlin, Moszkva, Isztambul stb. Művei közgyűjteményekben: Magyar Nemzeti Galéria, szegedi Móra Ferenc Múzeum Képtára, Országos Széchenyi Könyvtár, Petőfi Irodalmi Múzeum, Pécsi Városi Képzőművészeti Gyűjtemény, Bázeli Karikatúra Múzeum. Fontosabb kötetei: Kaján rajzok (Magvető, 1955); Meglepő táblák (Képzőművészeti Kiadó, 1959); Circus Maximus (Corvina - Eulenspiegel, 1962); Kaján Lexikon (Corvina, 1969); Apropos (Eulenspiegel, 1972); Kaján Képernyő (Minerva, 1973); Zenit és radír (Corvina, 1980); Kaján Tükör (Lapkiadó, 1986); Rajzolok, tehát vagyok (Belvárosi Kiadó, 1996); Apropó Kultúra (Fekete Sas, 1999); Elrajzolt demokrácia (Arión, 2004). Interjúkötetek: Moldova György - Kaján Tibor: Történelemóra (Urbis, 2002); Martin József - Kaján Tibor: Karikatúra a betűtengerben (Mundus, 2005) Fontosabb tagságok: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Magyar Művészeti Akadémia. A MÚOSZ Karikaturista Szakosztály alapító tagja.

14 Photos

F. Katona Gyöngyi

12 Photos

Kelemen István

Az Iparművészeti Főiskolán animáció és videó szakon végeztem, 1989-ben. Első karikatúráim 1976 környékén jelentek meg a Nimródban és a Magyar Ifjúságban. Később a Pajtásba, a Ludas Matyiban ...és persze azóta is folyamatosan publikálok valahol. Jelenleg mintegy 100 kötetet illusztráltam, leginkább szatirikus és az ifjúsági regény kategóriában. (Köszönet a hálás feladatokért az Európa, a Móra, a Szukits és a Háttér kiadónak.) A könyves munkáimért Nívó díjat, a karikatúráimért pedig itthon is és külföldön is elismeréseket és meghívásokat kaptam. Hosszú ideig lapkiadással foglalkoztam. Jelenleg nemzetközi karikatúra pályázatokat és kiállításokat is szervezek. (III.Baja Cartoon Competition; Selectíve Cartoon Contest) www.grafikuskelemen.hu

12 Photos

Makina

2009-ben végeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán, ahol Kőnig Róbert és Somorjai Kiss Tibor tanítványa voltam. 2007-ben Olaszországban, a Maceratai Képzőművészeti Főiskolán tanultam, 2008-ban Köztársasági Ösztöndíjat kaptam. Néhány egyéni kiállítás – Rét Galéria (1995), Csók Galéria (1996), Origó Galéria (2005) – mellett 1997 és 2008 között számtalan kollektív kiállításon vettem részt, többek közt 97-től 2001-ig a Karikatúra Művészeti Fesztivál évente rendezett kiállításain, 99-ben a belvárosi Nádor Galériában, 2000-ben Kőszegen és az Európa Tanács strasbourgi székházában, 2001-ben Prágában, Berlinben, Kolmarban és Ingolstadtban, 2002-ben a salgótarjáni Országos Rajzbiennálén, 2003-ban Párizsban, a Duna Galériában és a Budapest Kiállítóteremben, 2005-ben a Vízivárosi Galériában, a Csók Galériában és a Római Magyar Akadémián, 2007-ben a bécsi Collegium Hungaricumban, Macerataban és Morrovalleban, 2008-ban a Miskolci Grafikai Triennálén, végül 2010-ben a kArton Galériában és a Kempinski Galériában. Rékassy-díjat Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolás koromban kaptam, a Magyar Szatirikus Művészeti Fesztivál I. díját (a Kulturális Minisztérium díja) 98-ban és 99-ben, majd ugyanitt a kiállító művészek Szakmai díját 2000-ben, a MAOE díját 2001-ben. Tagja vagyok a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének.

13 Photos

Nagy László

Nevem: Nagy László, 1962-ben születtem. Foglalkozásom: tanító. Körülbelül 3 éves koromtól rajzolok. A Zsámbéki Tanítóképző Főiskola rajz speciális kollégiumán végeztem, majd még öt évet tagja voltam a Marczibányi téri Képzőművész Körnek. Mesterem: Szlávik Lajos. Komolyabban 25 éve foglalkozom karikatúra rajzolással. Helyi újságok (Táj-szó, Polgári Fórum) mellett jelentek meg rajzaim a Szabad Földben és az Új Magyarországban is. Önálló kiállításom volt Kalocsán, Tihanyban, Dabason, Tordason. Kollektív kiállításon az ország sok pontján megfordultam. Külföldön Szlovákiában és az USA-ban jelentek meg műveim. Rajzolás mellett festészettel is foglalkozom, de illusztráltam könyveket, terveztem plakátokat, címert, emblémákat, logókat, színpadi kellékeket, kiállítási standokat (melyek közül egy motoros standom nívó-díjat kapott). A MÚOSZ Karikaturista Szakosztály mellett tagja vagyok a MAKACS-nak és az Alföldi Szabad Szalonnak is.

12 Photos

Nemes Zoltán

1968-ban születtem Budapesten. Szabadkézi rajzot a Dési Huber István Képzőművészeti Körben tanultam. Később megpróbálkoztam a tűzzománccal és a sokszorosító grafikával is. 1988-tól a Pannónia Filmstúdióban dolgoztam, mint animációs rajzoló. Első karikatúráim az akkoriban induló Hócipőben jelentek meg, 1989-ben. 1991-től a lap megszűnéséig a Ludas Matyinál dolgoztam. 1993-tól számos országos heti- és napilapban, magazinban jelentek meg munkáim. 1995-től hét éven át voltam a Világgazdaság állandó karikaturistája. 2004-től rendszeresen publikáltam a Népszabadságban és mellékleteiben. 1995 óta foglalkozom hivatásszerűen alkalmazott grafikával, illusztrációval. Ezalatt rengeteg könyvet, oktatóprogramot, interaktív tananyagot készítettem és illusztráltam. 2002-ben megalapítottam a Green Forest Studiót készségfejlesztő játékok és oktatóprogramok fejlesztésére, elsősorban az óvodás-kisiskolás korosztály számára. Készítettem emellett weboldalakat, terveztem csomagolást, logót, cégarculatot egyéni megrendelésre. Karikatúráim a kilencvenes évek eleje óta számos rangos hazai és nemzetközi, csoportos és egyéni kiállításon, fesztiválon, pályázaton vettek részt - utóbbiakon gyakran szerepeltek sikerrel, nyertem különféle megtisztelő, I.-II.-III. ill. különdíjakat. 2001-ben a sajtóban megjelent publicisztikai, közéleti karikatúráimért megkaptam a Brenner György-díjat, 2010-ben pedig - elsőként - a MÚOSZ Karikaturista Szakosztálya által alapított, az év legjobb sajtókarikatúrájáért járó Kétfilléres-díjat.

18 Photos

Rák Béla

Újságíró vagyok, grafikus-karikaturista a MÚOSZ és a Magyar Képzőművészeti Alap tagja. Publicisztikai, illetve humoros jellegű cikkeket, valamint dalokat, dalszövegeket írok. A karikatúra műfajban az első rajzom 1963-ban jelent meg. Ezen felbátorodva a továbbiakban már a Fülesben publikáltam, ahol később szerkesztőként dolgoztam. Több hazai és nemzetközi kiállításon vettem részt, 1977-ben az olaszországi Vastoban volt egyéni kiállításom, 1983-ban a Skopjei Kiállítás vendége voltam. 1985-ben egyéni kiállításom volt Zágrábban, ahol 1996-ban Speciális díjat kaptam. Itthon pedig 2001-ben a hévizi polgármester-találkozó karikatúra kiállításán rajzom első helyezést ért el. 2006-ban az Országos Karikatúra Kiállításon szereplő rajzom második díjas lett. 2009-ben az a megtiszteltetés ért, hogy a Füles szerkesztősége által Aranyceruza-díjban részesültem. Jelenleg karikatúráimat keresztrejtvényeimbe ágyazva készítem, mert hogy rejtvényszerkesztéssel is foglalkozom.

6 Photos

Sajdik Ferenc

1930-ban született a Berlin melleti Neuenhagenben. Tanulmányait az Iparrajziskola (ma Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola) Grafika Szakán, majd Szántó Tibor Grafikai Ipariskolájában, valamint a Gutenberg, és a Dési-Huber Képzőművész Körben végezte. 1955-től 1965-ig a Rádió és TV Újság grafikus-tördelőszerkesztője, 1965-től 2000-ig a Ludas Matyi c. szatirikus hetilap rajzoló munkatársa, közben számtalan egyéb lap külső munkatársa. Közel 1000 könyvet illusztrált, számos animációs film társrendezője és tervezője volt. A 90-es évek elejétől festészettel, kisplasztikával és applikációk készítésével is foglalkozik. Egyéni kiállításai voltak többek közt Budapesten, Debrecenben, Nádudvaron, Sárváron, Győrben, Vácon, valamint Rómában, Bécsben és Dortmundban. Több, mint száz csoportos kiállításának fontosabb színhelyei: Budapest, Szeged, Nyíregyháza, Esztergom, Kaposvár, Szeged, ill. Montreal, Róma, Berlin, Köln, Bonn, Bielefeld, Párizs és Strasbourg. Művei a következő múzeumokban és gyűjteményekben szerepelnek: Kölni Városi Képtár, Bielfeld (Városi Gyűjtemény), Bonn (Városi Művészeti Gyűjtemény), Ancona (Sportmúzeum), kArton (Karikatúra és Képregény Múzeum), Vác (Modern Művészeti Gyűjtemény). Főbb kitüntetései és díjai: Munkácsy-díj (1977), A Művelődésügyi Minisztérium Szép Magyar Könyv Grafikai Díja (1984), Érdemes Művész díj (1988), Magyar Sajtópáholy-díj (2001), Medicina-Nívódíj, a MTV Nívódíja, A Magyar Képzőművészeti Szatíra Díja, A Magyar Reklámszövetség Díja, Az év Legjobb Sajtóhirdetése Díj, Budapest Díszpolgára kitüntetés. Kiállításokon és szakmai pályázaton kapott főbb díjai: a Berlini Nemzetközi Karikatúra Kiállítás I. díja (1975), a Montreali Nemzetközi Karikatúra Kiállítás II. díja (1967), az Isztambuli és a Krakkói Nemzetközi Karikatúra kiállítás III. díja (1978, 1982?), a Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál I-II. és különdíjai (1997-2005), az Országos Pasztell Biennálé Díja (2001), a Szegedi Nyári Tárlat díja, Réber-díj.

22 Photos

Szerényi Gábor

Szerényi Gábor (újságíró, sajtógrafikus, szatirikus képzőművész) 1953-ban született Budapesten. A 70-es évek közepétől publikál sajtógrafikákat (1977 és 91 között százötven rajza jelent meg az Élet és Irodalomban). Volt képszerkesztője a Magyar Nemzetnek, illusztrátora a Világ c. hetilapnak, szerkesztő-riporterként tizenkét évig dolgozott a Magyar Televízióban. Számos nyomtatott és e-lap író-rajzoló külső munkatársa és művészeti szakírója, emellett több kisebb-nagyobb rádió kulturális riportere és műsorvezetője. Harmincöt év alatt egy tucat egyéni kiállítása volt és nagyjából félszáz kollektív kiállításon vett részt. Tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének (KOKSZ Műhely) és a MAOE-nek.

17 Photos

Temesi Péter / Hopsy

Temesi Péter, Budapesten élő grafikus vagyok. Rajzaimat Hopsy néven is publikálom. A Képzőművészeti Főiskolát Szabados Árpád osztályában végeztem el 1993-ban, ezt megelőzően Pécsett szereztem diplomát a JPTE tanárképző karán 1986-ban. Itt a legtöbbet Morvay Lászlónak és Bérces Gábornak köszönhetek, akik megismertették velem a sokszorosító grafika világát. Első diplomamunkámat is a rézkarctechnika lehetőségeiből írtam. Az alapokat a Kirakatrendező és Dekoratőr Iskolában sajátítottam el, itt 1980-ban végeztem, ahol szerencsémre olyan emberek tanítottak, mint Károlyi Zsigmond, Tolvaj Ernő, vagy Mester Miklós… Dolgoztam tanárként, hosszabb időt töltöttem számítógépes játékfejlesztésben (Novotrade, Bonus, Appaloosa), ezután különböző grafikai stúdiókban, mint kiadványtervező, majd a Kalandor Kiadónál néhány évig webes képregényt színeztem, illetve az itt megjelenő könyvek borítóját terveztem, festettem meg kezdve sci-fi-től, a fantasy-ig és a horrorig. Szabadúszóként készítettem internetes képeslapokat, de elkészítettem pl. ismeretterjesztő CD grafikáit, vagy tankönyvek illetve ifjúsági könyv fejezetnyitó képeit. (Tessloff-Babilon). Külsősként több játék fejlesztésében is részt vettem, mobil telefonra (pl. Mile High Pinball Nokia N Gage-re, Appaloosa), vagy Nintendo DS-re (Most Wanted), illetve internetes játékokhoz készítettem grafikákat, animációkat. Bár mindig is rajzoltam karikatúrákat, az utóbbi időben érdeklődésem egyre fokozottabban a humoros grafika felé fordult. Az elmúlt években a Puncsban jelentek meg rajzaim. Több rendezvényen részt vettem élő karikatúra rajzolással is, de rajzolok porté karikatúrát akár fotó alapján. Képgrafikáimmal rendszeresen szerepelek kiállításokon. Korábban rézkarcokat, utóbbi időben főleg számítógéppel készült digitális festmények nyomatait állítom ki. Karikatúráimnak külön blogot hoztam létre: http://temesi-hopsy.blogspot.com/ Rajzaim, munkáim megtekinthetőek honlapomon: www.temesi.hu.

12 Photos

Teszák Sándor

Születtem ekkor és ekkor. Beírattak, kijártam. Kineveztek, kitüntettek, alapítottam, stb… Minden életrajz valahogy ilyen, ezekről szól. Most egy kicsit komolyabban a karikatúráról. Számomra egy különös, megfejthetetlen nagyon régi szerelem. Az általános iskolában Szepes Béla megfertőzött a sportrajzaival. Az út tiszta volt előttem: Rajzoló, sőt karikaturista szeretnék lenni! A helyzet logikus. Mindjárt beírattak épületgépészeti technikumba. Elvégzése után (a helyzet logikus) az Ikarus gyár dekorációsa lettem. A mestereimre, mert többen voltak, szívesen emlékszem: Jenei Zoli bácsi, Rozsnyai Zoltán, Kemény Zsiga, Baranyák művész úr, és a Török Pál utcában Takács Tamástól kaptam a legtöbbet. Hosszú, de végtelenül szép előképzés után az Ikarus dekorációsaként a kereskedelmi kiállítások készítése, rendezése mellett kezdtem rajzolni az Ikarus újságba. Hát, üzemi lap. Ilyenkor sokan félrehúzzák a szájukat. Az Ikarus egykor állam volt, az államban. A kéthetente megjelenő 12 000 példányszámú újság szerkesztő bizottságának a tagja lettem. Többek között olyan nevek mellett, mint: Békés József, Kertész Ákos, Gerendás Feri, és a fiatalok közül Andresew Iván. Azt hiszem, nem kell szégyellni a társaságom. Örömömre szolgál, hogy évente bemutatkozom a galériák falán. Az évtizedek során rajzoltam több napilapba, magazinokba. A pályázatokon díjakat nyertem, több nemzetközin is. És a munkám, a reklámgrafika mellett, ez a hobbim, sőt inkább a HOBBIM. És a legolcsóbb. Nem kell hozzá, csak egy HB-s ceruza. Jó ezt csinálni!

16 Photos

Török Tivadar

Nem tudom, mióta rajzolok csak arra emlékszem, hogy már az oviban kitették a rajzaimat. No meg arra is, hogy kaptam egyest is rajzórán a jó magaviseletem miatt, ez már az általános iskolában volt. Imádtam mikor siklott a ceruza a papíron. Arra is visszaemlékszem, hogy volt akkoriban egy pajtás újság melyben Endrődi István rajzai voltak. Ezeket, a rajzokat mikor csak tehettem, lemásoltam. Annak idején küldtem be rajzokat a Pajtás és a Ludas Matyi újságoknak. Hogy mi lett velük nem tudom, Sokszor visszaküldték, hogy most nincs lehetőség közölni, de küldjek máskor is. Édesapám korai halála végett édesanyámmal és testvéreimmel Budapestre költöztünk. Mivel nagyon szegények voltunk, sokszor, ha festettem, a fehéret fogkrémmel a feketét bagarollal helyettesítettem. Szakács üzletvezetői vendéglátó szakközépiskolai végzettséget szereztem.22 éves koromtól kezdve gebines üzletekben vezetőként dolgoztam .Munka közben, ha volt szabadidőm,a kollégáimat és a vendégeket karikatúráimmal szórakoztattam. 2002-től rendszeresen most már csak a rajzolással és a festészettel foglalkozom. Azóta számtalan egyéni, és közös kiállításom volt. Karikatúráim külföldi prospektusban jelentek meg Festményeimet próbálom eladni, aránylag fogy belőle. Kísérletező típus vagyok. Mint mindenki (valószínű) tájképekkel kezdtem, majd impresszionista képeket és portrékat.Teanager koromban a Beatles képet készítettem szürrelista és még valami más"istával" kevert stílusban. Most megint visszatértem ehhez, úgy nevezem őket" Keriszürista" képek Minden nap festek, rajzolok. Mesterem Rádóczy Gyarmathy Gábor rajz, festés, grafika Karikatúra mesterem Endrődi István Díjjak: Százhalombatta különdíj Hévíz Türjéért érdemérem Oklevelek: Van belőle.

10 Photos

Pályázatfigyelő

Címkefelhő

Translate this Page