gaspar11

Már két éve, hogy jó páran küldtünk be rajzokat a Román Karikatúristák Szövetsége 2007- ben, aztán 2008-ban is meghirdetett nemzetközi portrékarikatúra pályázatára. Híres román személyiségekről lehetett rajzokat készíteni, amiket aztán a weben, majd később élő kiállításon is meg lehetett nézni. Sokukat ismertük, sokukat nem. Utóbbiakról fotók és életrajz alapján is lehetett tájékozódni, s a Román Karikaturista Szövetség honlapján fellelhetőek voltak. Gáspár Imre kollégám és barátom nemrég értesült arról, hogy megkapta az ún. Excellency Prize-ot (az értesítőben kihangsúlyozva, hogy pénzjutalom nem jár érte). Imre kb. 100 rajzot küldött erre a pályázatra a két év alatt. Mindkét évben 20-20 ilyen díjat osztottak ki, ebbe került bele tavaly ő is. Úgy néz ki, hogy a katalógusuk májusig jelenik meg.

Az itt megjelenő rajzok Románia legismertebb alakjairól készült karikatúrák, Gáspár Imre tolmácsolásában.

 

Eszembe jutott, és megint felbosszantott ez a Kaján-féle Kossuth-díj dolog.

Sándor Pál, a filmrendező azt mondta, amikor megkapta, hogy ezt már jóval korábban meg kellett volna kapnia. Mert a filmeseknél úgy látszik, ez jár.  Jó, volt egy pár filmje, jó is volt közte, de egyes művészeti ágakban nem is ember, akinek nincs legalább egy. Azt hiszem, több fórumon kellene nyomulni.

Logó ügyben: mi lenne, ha az újra kitalált logó megrajzolására megkérnénk az eredeti szerzőt, Sajdik Ferit? Mert azért az a szárnyas, az jó lenne. (Bár a Joe-félét máris fölhasználtam, amint azt András jó szemmel már föl is fedezte a lapomon.)

No, ennek örömére fölteszem az utolsónak maradt Best of 2007-et.

Pályázatfigyelő

Címkefelhő

Translate this Page