Kedves Kollégák!

Gáspár Imre kollégánk most küldött egy jó hírt, miszerint a Román Karikaturisták Szövetsége 2011-es Híres Román Személyiségek nemzetközi webes portrégrafika pályázatán Excellency Prize (Kitűnők Díja) elismerésben részesült. Ezúton is gratulálok neki!
Imre rajzairól, a díjakról, díjazottakról és műveikről ide klikkelve tájékozódhatsz.

 

 

jún 152009
 

makinaMakina is arra a sorsra jutott, mint előzőleg Marabu. Bekerült a személyes Pantheonomba. Rajzai nekem nagyon bejönnek. Sikerült meghallgatnom a diplomavédését is. Ahogy mondta, sok évbe telt neki az, hogy eljusson arra a szintre ahol most tart, s – ahogy mások mondták – sok bátorság is kellett ahhoz, hogy így fejezze ki magát. Másoknak ez az érettség jó, ha életük delére megvalósul, nála ez igen korán kibontakozott.

Hajrá, így tovább!

 

gaspar11

Már két éve, hogy jó páran küldtünk be rajzokat a Román Karikatúristák Szövetsége 2007- ben, aztán 2008-ban is meghirdetett nemzetközi portrékarikatúra pályázatára. Híres román személyiségekről lehetett rajzokat készíteni, amiket aztán a weben, majd később élő kiállításon is meg lehetett nézni. Sokukat ismertük, sokukat nem. Utóbbiakról fotók és életrajz alapján is lehetett tájékozódni, s a Román Karikaturista Szövetség honlapján fellelhetőek voltak. Gáspár Imre kollégám és barátom nemrég értesült arról, hogy megkapta az ún. Excellency Prize-ot (az értesítőben kihangsúlyozva, hogy pénzjutalom nem jár érte). Imre kb. 100 rajzot küldött erre a pályázatra a két év alatt. Mindkét évben 20-20 ilyen díjat osztottak ki, ebbe került bele tavaly ő is. Úgy néz ki, hogy a katalógusuk májusig jelenik meg.

Az itt megjelenő rajzok Románia legismertebb alakjairól készült karikatúrák, Gáspár Imre tolmácsolásában.

márc 222009
 

Nos, ha már ilyen “aktuális” voltam, a Mestert is megrajzoltam.

sajdik_f

márc 192009
 

Üdvözlet mindenkinek, így először belépve. Remélem egyre többen leszünk ezen a virtuális találkán. Joe által javasolt rajzolásban benne vagyok, nekem tetszik az ötlet (:-{)

Körberajz….görberajz…

márc 192009
 

Kaptam egy portrét Bacsa kollégától váratlanul, melyet ezúton is köszönök. Ez adta az ötletet, hogy ezen az új felületen körberajzolhatnánk egymást. Nos mit szóltok hozzá :)   ??2009-joe

Pályázatfigyelő

Címkefelhő

Translate this Page